Nyári éj
Ledől a tested és karomba bágyad:
figyelve függ a sárga hold a fákon.
Füvek vetik meg itt a nászi ágyad,
elámulón a látható csodákon.
Ne rejtsed el te még ruhába bájad,
a bőröd üdve vonz, a hamva mákony,
mit ajkam ízlel és kigyújtja vágyad,
ha elkalandoz égve hűs bokádon.
Hajad parázna szél zilálja kéjjel,
az illatát az éjbe szórja széjjel,
ahol lihegve zsong a nyár, a távol...
S amíg a szájad - ó, parázs, meg ámbra -
mohón keresve rátalál a számra,
szemed bevonja gyenge pára-fátyol.
1950 és 1993
