Megkísértve
Jártam én már messze, önmagamtól távol:
a vágyam kísértett és űzött még tovább.
Kortyoltam hármat az ördög poharából
s kövekből lett kenyérből faltam vacsorát.
Vittek engem már kéj-boszorkák is táncba
és súgták fülembe, kinőttek szárnyaim.
Ígérték, vigyáznak törékeny bokámra,
hát ugorjak bátran, lent várnak álmaim.
Szálltam, mint a füst és láttam a világot.
Megrészegültem: s hittem, minden az enyém.
Testem gyenge volt, de lelkem rám kiáltott.
s lehajtott fejjel újra a földre értem én.
Ott ülsz a jobbján, engem ismersz és tudod,
itt lent megkísértve, mily nehéz a válasz.
S mily kegyes, hogy annak, ki rossz döntést hozott,
ha szívből bánja azt, mindig megbocsátasz!
