Biztosan
Halkan jöttél, s most szótlanul nézel,

tekintetedtől mindenem remeg.

Csak játszadozol a bágyadt ésszel,

foltokból festett árnyad itt lebeg.
 

Szorítasz egyet rémült énemen,

s amint hideg kezed testemhez ér,

rám tör a görcsös, ősi félelem,

s érzem, hogy arcomból kifut a vér.
 

Mutatsz magadból, lágy fényt hazudva

s ígéred másik, könnyebb létemet.

S eltitkolod, hogy a semmi odva

csupán, hová belőled út vezet.
 

Elengedsz végül, még itt hagysz engem,

túléltelek, sóhajtok boldogan.

Majd visszafordulsz, suttogsz rekedten:

jövök még hozzád, egyszer biztosan...