Az arcomból gúnyt űz a nap,
s a bágyadt délután kinevet.
Az est elér, belém harap,
s csupán egy árnyék nyújt kezet.

Az álmom: fájó látomás,
s vörös szememre ég a hajnal.
A reggel: sebből forradás,
s lágy dallamok helyett ma zajjal

kísér a fáradt délelőtt:
a körmenet lassan véget ér.
Parányi pont két pont között,
bármerre tart, végül visszatér.