Franke asszony
Egyre közeleg a karácsony. Egyre többet próbáljuk kitalálni, mivel ajándékozzuk szeretteinket? Segítek. Ajándékozzunk szavakat. A szánkból felhangzó szó nem csak hang. A szóban benne van lelkünk és szívünk. Ezért tanácsolom: beszélgessünk: szavainkat ajándékozzuk egymásnak.
A Nobel-díjas Henrich Böll "És egy árva szót sem szólt" című regényének főszereplője Franke asszony, akinek tulajdonképpen semmi bűne nem volt. Naponta templomba ment, áldozott, másokon segített. A második világháború után Köln városában közismert volt, tisztelték jótékonysági munkájáért.
Tágas lakásának egyik szobájában albérlőként egy család lakott. Bognerék. Háborút járt a férfi, felesége három gyermeküket nevelte. Franke asszony megvető tekintettel méregette a férfit. Bognernét lenézte, hiszen olyan "ostoba", hogy negyedik gyermekét várja. A gyerekekre neheztelt, éreztette is velük, hogy nyugalmát és imáit zavarják. Egy jó szót sem szólt a családhoz, miközben a város szegényeivel törődött. Bogneréknak postán küldte ki a karácsonyi csomagot...
Az író azt mutatja be, hogy Franke asszonynak mégiscsak volt vétke: egy árva szót sem szólt az elesett családhoz. A szeretet hiányzott belőle.
Tükör ez a regény. Látunk benne egy tevékeny asszonyt, aki jótékonysági akciókat szervez, ám egy szava sincs a mellette élőkhöz.
Nekünk van?
Mi szólunk? Jó szót. Vigasztaló szót. Örömmel átitatott sort. Együttérző szót. Szót, mely nem csak szánkból hangzik ki, hanem szívünk mélyéből forrásozott elő?
Kihez? - a mieinkhez...
Kihez? - bárkihez...
A mindennapi kenyérért imádkozunk, mindennapi kenyerünket add meg nekünk Uram. Pedig szükségünk van a Szóra. A szó éltet. A szó elfogad. A szó a másik énjéből ajándékoz meg egy leheletnyivel. A szó által vagyok valaki, ha mondom, vagy hallom. Megszólított vagyok. Nem senki a tömegben.
Mily egyszerűek a köszönés szavai: jó reggelt, szép napot, nyugalmas estét... Szia...
Ki nem élte meg már azt az egyszerű, de örömet gyújtó pillanatot, amikor ráköszöntek?! Felmelegszik a szív.
Szóljunk a bolti eladóhoz, szóljunk orvosunkhoz, a portáshoz, munkatársainkhoz, elsősorban szóljunk a velünk együtt élőkhöz.
A szeretet, amikor élni akar, szólni akar. Hallgatásodban megfullad lelkedben.
Isten is szólt. (Bocsánat a nagyon emberies kifejezésért: nem "bírta" ki, hogy az általa szeretetből teremtett világhoz ne szóljon, ne szóljon a maga képére teremtett emberhez.) Sugalmazott szavai a Bibliában, de mivel az nem volt "elég", elküldte Fiát, megszületett Betlehemben, testté lett az IGE, Isten kimondott Szava hozzánk.
Aki szól, a Szeretet Istenéhez hasonló.
A szavak a szeretet-ostyájának morzsái.
Isten szava éltet. Kimondott szavad élet: öröm, vigasztalás, együttérzés. Boldog az, aki megszólított, nem ezt akarjuk karácsonykor mindenkinek, szeretteinknek? Szólj!
Szavaid kincsek. Önzetlenül szórjuk, mint szikráit a csillagszóró, karácsonykor.
Karácsonykor Isten Szava Jézusban megtestesült. (Szerencsétlen az az ember, aki "egy árva szót sem mond".)
Pénzzel nem mérhető a SZÓ, amelyet ajándékként kapunk és másoknak adunk.
(E megfontolások könnyítenek karácsonyi bevásárlásaink gondjain.)