Kórkép
Kevés a fény, a kórterem sötét.
Vigyorgó, falra festett ördögök
ragadnak ölni lelkesen szikét...
s pokróc alatt a vérző múlt hörög.
Jajongva sír a meggyötört jelen,
keblén homály: a félhalott jövő.
Hegekbe szúrt sebekre szüntelen
a kórság rücskös vadszemölcse nő.
Mérget kever s kábít a gyógyszerész,
s minden beteg magának álmodik.
Ábrándok kékjén szunnyadó penész
hajnalban bontja újra szárnyait.
Az orvos ámít és csodát ígér,
míg amputál, halottat kelteget.
Hálát zsebel mohón a semmiér',
s a gyászoló tömeg mindent fizet.
