A balkonon
A balkon hűvöséből néztem elmerengve,
miképpen huny szemet egy nyári délután;
szeplőket pöttyözött az alkonyat kezemre,
arcomhoz illatos fuvallat ért puhán.
Szél fújt a fák alatt bokrokra lenge inget,
hajlongva hallgatott a fáradt kék virág.
A sápadt lámpafény bogárkák közt keringett,
s zizegve reszketett sok-sok parányi ág.
Fönt szürke rongyokon a hold csiszolt ezüstöt,
szelíd tekintetét fátyol takarta még.
A tó fölé csupán sötét kabátja csüngött,
de már a hegytetőn a földig ért az ég.
Az est esőt hozott, az árnyak egyre áztak;
láttam, mint fest a víz egyetlen lábnyomot.
Hallottam dallamát a zápor zuhogásnak,
s csodáltam boldogan, mit Isten alkotott
