Az ólban
Házak, szobák: falak ölelte ólak.
Röfög a disznó, újra jóllakott,
s az istennek se nyitna ablakot,
mert mindent így tanult helyénvalónak.
A piszkos ágyon foltokat takargat,
s a padlón szép szatyrokban szerteszét
bódító bűzt okád a sok szemét,
s hangos dobozka kékje nyújt nyugalmat.
S a fények mása csillog már a nyálon,
malacka tárja csöppnyi köntösét,
fejében zsong az ott ragadt sötét,
és ringó tomporán vibrál egy álom.
Sarokban fekve bús kocácska bömböl,
körötte érző szomszéd sündörög,
feléje futnak apró ördögök;
a könny folyik, mint zsír egy rossz bödönből.
Míg földjein trágyától nő a bokra,
az ól mögött a gazda dalolász:
a nász hozam és hasznot ér a gyász;
s elégedetten néz az állatokra.
