Csend, az éj sem zendül.
Órák óta nézem a holdat
egyedül...

A sötét, ében
oldat,
mely az éjben
lassú szirmot hullat:
megfojtja a lelkem.

Jó volna lefesteni a múltat,
de a vásznat összekentem
fekete, bús foltokkal,
az ecset erőtlen
kezemben mozdulatlan,
nincs előttem
semmi.

Hagytam
a világot elveszni.