Mégis
(Török Józsefnek)
Ködök kísérgetnek,
Ködök kísérgetnek,
gödrök között járok,
nyálkás kőre lépek,
betakar egy árok.
Hideg eső mosdat,
jeges szél vigasztal,
s mikor szemem kopog,
sehol sincs egy asztal.
Sáros vizet nyelek,
keserűket hányok.
Kinevet a tükör,
régről űz az átok.
Sokakat szeretek,
sokan nem szeretnek;
zsenge vagyok vénnek,
s túl szálkás gyereknek.
Nedves szalmán fekszem,
görcsök simogatnak,
csillagokra nézek,
vakít minden ablak.
Lidércek ölelnek,
ha elér az álom,
s rémek üvöltése
könnyezik a számon.
De én leporolom
magam minden reggel,
mégis csak ajándék:
élni ébredek fel!
Mozog kezem lábam,
felettem az Isten.
s megbékélt a lelkem
önmagammal itt lenn.
