Amint a szó zokog
amint élesednek a kések,
de a félelmes penge-arzenált
kicsorbíthatja az ÉNEK”
/Nagy Gáspár/
Bár vérzik az éj, már csorbulnak a kések.
Füledbe ordít, szívedig iramlik az ének.
Türelmünk fogyó holdja alatt még a május
Illat-orgiái parancsolnak szerelmet, kábult
Nyöszörgéseket, a virágözöntől reszkető
Lombok alatt. Kibomló lelkek szállnak
Ziláltan az őrült szélben, s öntudatlan
Eufóriában ráng, lüktet minden porszem.
Gyomgyökérzetbe ájult erek robbannak
Pipacsosan, égre szórva börtönük rögeit.
Mindenünnen a lét szózata zeng, s a csábító
Fény karjaiba új hajtás hajlik önfeledten.
Jeles korunk hajmeresztő udvaroncai is
Bacchusi táncba kezdenek, s amíg előttük
Lengén érző lánykák könnyed vággyal
Lejtenek szabadon, addig mi odalenn
Még lírává nemesítünk minden indulatot,
Omlatag álmot, melyeket boros, karcos,
Kanyargó éjszakákon álmodunk,az utolsó
Vonatra várva Gazsival a szárszói állomáson.
2012-06-15
