Kezed hideg, már mozdulatlan
alszol,
gépek hazudnak életet beléd.
Szemed mögül még látsz a túlsó
partról,
talán, ha élnél, meg sem
értenéd.

A kertben otthon körbejár a
lélek,
rögöknek fáknak végleg búcsút
int.
A konyha hallgat, s tátongó
edények
úgy várnak, mint ha jönnél majd
megint.

Szobádban ülve nem talál a
hajnal,
vetetlen ágyad rejti ráncait,
s hol tegnap álltál kíntól
gyűrött arccal:
tükör
mutatja, hogy már nem vagy itt.