Télvég
A fák között megráng az alkony szőtte fátyol,
kesergő ágakat himbál a téli szél.
A szürke sziklakő havat siratva gyászol,
s csalóka csillogás a tócsák szélinél.
A sápadt fűben halvány illatok lapulnak,
kidőlt karókat rozsdás drótdarab fog át,
s amott hol ősszel buzgón emberek vadultak,
fagy őrzi még a rémült állatok nyomát.
A dermedt tó partján vakon mereng egy lámpa,
üres halőrház, körbe búskomor magány.
Rongyos felhők sokát az est a vízbe rántja,
az égre varjak szállnak s károg mindahány.
A barna táj felett sarlónyi, sárga hold gyúl,
a hegy magára ölti ében köntösét.
Árnyak lebegnek, és a rezge bokrokon túl,
bölcsőt és sírhelyet békít az éjsötét.
