Útközben
Lekottázhatatlan áradat.
Ritkás hajakon őszült vérfolt,
sutára tört- forrt csontokon
karomnyi korlenyomat.
S az égboltban vásárolt
csillagok között csak lapul,
tejút- ködökben bujdokol,
jóra szántan tékozol,
álcázva alázza magát,
rossz időkben, s helyeken,
kertözönben, virághegyeken
aszalt vérfolt csupán,
tört csuklókon nap-halom.
Egy augusztusi napon,
dombról levérző alkonyatok
emlékei közé osonok.
Óráját sem tudom,
mikor jártam arra utoljára,
gyermek-szabadon.
Most újra úton vagyok,
hozzájuk utazom.
2016-08-10
