Nélküled
A sárga bögrén halk mosolyt hagyott az ajkad,
s papírlapon nevet, mit suttogott kezed;
s a pléd, amellyel tegnap válladat takartad,
a ráncait vigyázva súgja: nem feled.
Tükrömben csillogás, szólok s Te visszanézel,
a függöny széle leng, megérint illatod.
Itt ülsz az ágyamon, s miképpen minden éjjel,
félig lehunyt szemem álomba ringatod.
