Kikapcsolva
Míg az izom lázgörbéje emelkedik,

pihen a gondolat. Minden gyenge

mozzanat a kertek alatt eloson.

Ásom, forgatom a porhanyó földet,

az emberen nem gondolkodom.


Csend ül március idusán, forog a rög,

s lebiggyedt szájjal lógnak a zászlók.

Üvegföld márciusok hullnak, miközben

lángoló zsinóron vörös napot húznak,

mint lobogót árbocrúdra, a felhők fölé.


Eljön a nap, amikor megadom minden 

tartozásom, s a lemerült, kiürült világban

magam is üresen állok, s átok nem igéz.

Megszűnt a címem, nem él a számom,

béke honol mindenütt a széles láthatáron.


2015. március 26.