Távozás
Indulsz, hová mégsem jutsz el soha,
miként jöttél, a lépted tétova;
s azt suttogod, lehet, nem érte meg,
szemed sarkában halvány fény remeg,
s fejed felett, mint rongyok csüngenek,
a felhők szélét markoló egek.
Mit hagysz, kevés, de oly sokat viszel,
csak az maradsz, amennyit más hisz el.
Kilincs zörög, hinnéd, hogy lesz, ki szól,
a torkod ég, a csendből még iszol.
Hűvös homály, a semmi rád lehel,
s arcodra hull egy színtelen lepel.
