A roncs
Komor sziklák alatt a fuldokló homokban,
hol partokká alél a végtelen meder,
vihartól tépve és a naptól megkopottan,
mint alvó szörnyeteg, ijesztő roncs hever.
Nyirkos deszkái közt kagylók, csigák tanyáznak,
hínár rohad s mit még a tenger itt hagyott;
hálói feslenek két rég halott halásznak,
s málló rongyok lehelnek pusztulásszagot.
Amint az est leszáll, kélnek nyöszörgő árnyak,
s a hold intő szavára újra vízre szállnak;
a lomha ár közéjük életet legyint.
Hajnalban mindahány ismét a roncsra mászik,
szögekre fekszik egy, mellé roskad sok másik;
felzúg a fény, s enyészve alszanak megint.
