Végső pillanat
Egy rideg szobában, dermedt délután,

méla csend és fonnyadt alma szag van.

Szürke fény remeg a párnákon puhán,

s ráncos asszony fekszik mozdulatlan.


Bőre színtelen, az ajkán csöppnyi vér,

s lábain, mint kőrakás a paplan.

Sóhajt hirtelen, szemével inni kér,

látszik arcán, kínja olthatatlan.


Nyögve még felül, zihál s a válla ráng,

karja, mint a rongy, lecsüng lohadtan.

Két tükrében épp kihuny a gyertyaláng;

s lepke rebben kint az alkonyatban.