Kivonat
Mit múltam rejteget, szavakra tördelem.
Az ujjaim között sárral kevert aranypor,
s megannyi régi én időzik itt velem.
Akad, mit nem hiszek s van még, amit nem értek.
A zaj mellébeszél, a csendre hallgatok.
A válaszokba vágnak kétkedő miértek,
és ablakokra nyitnak újabb ablakot.
Feledni lenne mit, maradtak itt-ott foltok.
Vétek ma is hibát, ügyetlen leplezem:
arcom pirulni kezd, minden lámpát leoltok,
s a rám hulló homályba törlöm meg kezem.
A tűztől rettegek, láttam, milyen, ha éget,
s mint marja füstje szét a törtetők szemét,
mint hull, ki józan, mások részeg álma végett,
s mily könnyen olvad el lángok közt egy pecsét.
Felhőket rajzolok, de földhöz ér a lábam.
Ha eddig eljutottam, nincs reménytelen.
Lehunyt szemem mögött elrejtve száz világ van,
s hiszem, ha távozom, majd fénybe érkezem.
