Az Ősz
Haragját hozva tágra nyílt szemében,
a hídon át az izmos Ősz rohan.
Szelet kavar s a fákra csap merészen;
hajában felhők csüngnek rongyosan.
Kihűlt padokra csendet szór a parkban,
a hintaláncra bánatot sodor,
majd szirmokat tép s eldobálja halkan;
tócsák tükrében látni, mily komor.
Amerre lép, elalszik minden árnyék,
szavára lámpák gyúlnak délután.
Néhány bokornak hagyja, hogy még játsszék,
s a rőt bogyókra foltot ken sután.
A lenge ingre rádob egy kabátot,
amint a hold kél, morcosabb megint,
s ahol temetni tegnap gödröt ásott,
a sápadt nyárra gúnyosan legyint.
(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)
(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)