Közbeszédünk gyilkosságon
szinte csak az emberi test kioltását érti. Pedig korántsem csak arra
vonatkozik. Aki ugyanis rosszra gondol s rosszat akar, beszédével is ki fogja
azt fejezni.

Igen,
van nyelvgyilkosság is. Ezernyi módja ismeretes. Nemcsak az obszcén, trágár
szavak tartoznak ide – bár azok különösen is „kedveltek”. Nem értem, miért.
Isten jónak teremtette az embert, következésképpen szerveit is, tehát a nemi
szerveket is. Minek azokat és az általuk való tevékenységet bepiszkolni
állandóan? Ha valami balul sül el, csak úgy repked egy bizonyos, hol b-vel, hol
f-fel vagy p-vel kezdődő kifejezés. Jól van ez így?



Valaha a gyermekek nemcsak tanárukat, hanem szüleiket is
magázták. Aztán ki szólítja ma szüleit úgy, hogy édesanya és édesapa? Jó
esetben előfordul az anya és apa. Rossz esetben viszont a mutter és fater
„dívik”. Sőt általános lett a tegeződés, nemektől és koroktól teljesen
függetlenül. S amint tudjuk, akit tegezünk, azzal szemben sokkal többet
megengedünk magunknak, mint azzal szemben, akit magázunk. De nem, nem és nem.
„Szia” – kiáltja a tizenkét éves emberpalánta a tanárának. Jól van ez így?



Nem beszéltünk akkor még az egyéb pongyolaságokról – akarom
mondani, nyelvgyilkosságokról. Igaz, ezek sem teljesen mai keletűek. Egy (amúgy
leányoknak írt) nevelési műben olvassuk:



„Kedves Húgom, bárhogyan beszéltél is eddig, fogadd meg most,
hogy ezentúl nem veszel részt ebben a nyelvgyilkosságban. Jó, ha idegen
nyelveket is beszélsz, de anyanyelvedbe ne keverj, szükség nélkül, idegen
szavakat. És ne süllyeszd „cuki”, „guszta” stb. szavakkal a gyerekszoba
szintjére, erővel és szépséggel teljes kifejezéseinket. A túlozó jelzők (rém,
borzasztó, szörnyű stb.) használatával sem teszed szebbé társalgásodat.
Különösen, ha valami szépre, vagy jóra alkalmazod azokat. Ami jó, az nem lehet
rettenetes és a szép, vagy a kedves sem lehet szörnyű, vagy borzasztó. Imádás
pedig csak Istennek jár. Ne zavard össze a fogalmakat!



Ha úgy érzed, hogy a modern zsúrnyelv már annyira
befolyásolta nyelvedet, hogy elvesztetted biztos tájékozódásodat a jó és rossz
között, vedd elő klasszikusainkat és korunk legmagyarabb íróit (például
Mikszáth, Gárdonyi, Tömörkény, Móra), kísérd figyelemmel a rádió előadásait a helyes
magyarságról és tanulj meg tőlük újra magyarul!” 



(Gerely Jolán: A művelt leány. Budapest, 1933. Korda R. T.
49-50. old.)



Így gyilkoltuk és gyilkoljuk hát édes anyanyelvünket, ami
miatt a huszadik századelőn Gárdonyi Géza arról panaszkodott, hogy lassan fehér
holló a magyarul tisztán beszélő magyar ember. 



Vajon jól van ez így?