Mint túlhúzott íj-ideg,
hajnalhasadásig feszül az ég.
Formatervezett, mélykék remegés
hömpölyög át a fákon.
Pókfonálon leng a város.
Vértelen idegek pengése
morajlik át a köztereken.
Egyforma lesz mind,
ami különbözni készült,
a semmi valaminek álcázza magát.
Bolyongok szirénaközi csendben.
haza kellene jutni végre,
ahol te vársz. 

Arctalan

Szája mosolyra rándul,
de fénytelen rebben a szem.
Tökéletesre maszkírozva a bánat.
Könnyebb így. Nem teszi védtelenné
az arcod a csorduló könny.

2014-04-10