Álmok
Amint az est leszáll, fény gyúl a másik parton,

s meglátom holtjaim felcsillanó szemét;

hol bármit kérhetek, csak merni kell akarnom,

szavamra színes jelmezt ölt a pőre lét.


Rég elveszettnek hitt utak nyomán bolyongok,

s szédülve lépek át a holnapok ködén;

örvendezek, mint lepkét kergető bolondok,

s egy lámpavasról szirmok hullanak körém.


S a híd után, hol tán a vén idő se járt még,

ezüst folyók csöndjét isszák a csillagok;

az arcom ráncain fehérlik minden árnyék,

ott ébredek s az boldogít, hogy itt vagyok.