Házrajzoló

 

Ha majd lesz időm,

rajzolok magamnak egy házat,

de olyan szépen,

hogy nem kell hozzá magyarázat,

majd úgyis minden felnőtt látja,

ez olyan, mint a pék háza.

Igen, biztosan ezt rajzolom,

mert ott az utca illata mindig finom,

és ablaka alatt mindig hallom,

ahogy énekel a pék.

 

Bár dehogy olyat rajzolok,

mert ott mindig túl sok a dolog,

és a pék fia, a kis Karcsika is

mindig odabent van.

És egyszerűen megáll az eszem,

hogy nem jön ki játszani velem!

 

Inkább a házam olyan legyen,

mint amott, a kishegyen

a mézeskalácsos háza,

rajta karamell barna máz a cserép

és az udvarában is a virágok

amolyan fodros kis nyalókák,

amit úgy, de úgy imádok!

 

Jaj! Mégsem!

Hiszen emlékszem,

a zsémbes,

öreg törökmézes

minap nem adott

a faragott nyalókából,

és anyu elhitte,

- de én nem -

hogy ott az elfogyott.

 

Inkább rajzolom

a városházát,

ahogy az ablakán át

látszanak a komoly bácsik,

amikor kitalálják,

milyen legyen a másik

játszótér az utcánkban.

Mert szükség lenne

mókuskerekekre,

és mászókákra is,

és remélem, hallgatnak

a jó szóra, mert

kavicságy helyett idén

homokozóra van igény.

 

De az a ház meg rá

sem fér a papírra,

és a sok tornya olyan cifra,

hogy lerajzolni azt

majdnem lehetetlen,

legalábbis én nem tudom.

 

Inkább

a nagyi házát rajzolom

ismét.

Mert a nagyi is énekel

míg a tészta kel a szakajtóban,

és virágos nyalókája is mindig van,

és udvarában a diófa

egy igazi mászóka,

és amúgy is, kimondhatom kereken:

a nagyit nagyon, de nagyon szeretem!