Egy márciusi vers
Az emlék álmából ébred.
Házainkon, mint száradó
ruhák a kötélen, zászlók
lengenek. Ünnep közeledvén
a rend zsoldosai is tenyérnyi
kokárdákat tűznek, s büszkén
viselik a rabság bélyegét.
Enged a kötél és lazul a vér.
Mozdul a szél és feltör a zaj,
élhetsz békén ahogy akarsz,
és már nem függ semmi tőled.
Aztán majd ez is véget ér,
s mindenütt tartós béke lesz.
Leng a kötél, mint a zászló,
törölt múlthoz nem kell zárszó,
s a jóságos igazsághoz sem
jutottunk ma közelébb.
2018-03-12
