Otthontalan
Megjelöltetek, mint kutyák a bokrot,
veszett szégyenemben kertek alatt járok,
nyelvem alatt méreg, ellenetek latrok!
Kokárdára tűzött üres nagykabátok.
Megtagadtatok! Pedig vér a vérből
voltunk, vagy még vagyunk?
Már magunk sem értjük.
Már magunk sem értjük.
Hideg a kard, agyunk idegen himnuszra
próbálja hajtani görcsben álló térdünk.
Meggyaláztatok! Hiába száz kínban
sóhajunk beégett bezárt kalitkába,
elbújok egy könyvben, titkom oda sírtam:
otthontalan vagyok hazámban és árva.
