Éden
Most álmodom, láng lobban hófehéren,

s fénylő szemem nem kell elrejtenem.

Nem kérdezem, mint lett a föld az éden,

ringok, miként hajók a tengeren.


S nem ejt sebet hűs sziklák közt a bánat,

az arcod nézem, Isten megbocsát;

s hol szél ölelget lombos almafákat,

tükrödben látom lelkem otthonát.