A város hörögve zúg feléd,
szélbe rejti arcát, karma
rút acél.
Feléd markol, s lerántaná a
nélkülözőt.
Mit kaptál te eddig ettől a
kortól,
hogy mostanra mid sem
maradt?
Pedig porló szavad előleg a
jóból,
mi néhanap az embernek  kijár.
Nem bántasz másokat,
de téged ritkán szán a
szándék.
Még itt vagy, de ha holnap
mennél,
hidd el nem lesz, ki
elsirat.
Addig minden megélt napod,
szerelmed, ajándék, bár az
kéz
már csak emlék, mely utánad
nyúlt, s átölelt néhanap.
De lelked ifjú még és dacol,
dolgozol, s dalod csőre
húzott
szándék,  soha el nem aljasul,
mert kegyelem őriz
mindenkoron.

2018-11-01