Lassan, tűnődve
Az vagyok újra, aki nemrég, talpon száradt akácokért járta magában az erdőt, és barátainak jó szavakat, könyveket adott.
Akit újra utolértek az esték és a nyirkos őszi fuvallatok, s pattogó tűznél vallatja a lelkét, s mint kályhában parazsat, kotor szavakat, gondolatot.
Aki már hajlana a szóra, s elfogadja évszakokba hullva, a szerelmet, s a tiszta áldozatot. Aki már jobban, s többet hallgat, fukaron mérve mondatait, úgy, mint akit a rászakadt csönd valamire megtanít…
2018-11-26
![](https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/48388957_2250031735031509_5975922070071017472_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_ht=scontent.fbud4-1.fna&oh=fa51bae1c037a6f81abf82b18cbd94f7&oe=5CD678F3) |