Feltámadásunk komor lesz,
mint a magányos üzemek,
kongó kórtermek hajnali
álma.
Létre riadt reggelek arcán
fénylik árvaságunk bennük.
Amit elhagytunk egyszer,
az minket is elhagyott.
Tört oszlopokon kotor a
gyom,
s a rácsokon rozsda szipog
mint az elvert kisgyerek.
Az udvaron őr halad
keresztül,
a falak közt szél remeg.
Repedt üveg rezzen
keretében,
és kamera figyeli a teret.

2018.11.08.