Ami fáj...
Hólé csurog már a tetőn,
szürke az ég, nincs szeretőm.
Egyre másra fáj a fogam,
a szívemben romlás fogan,
homlokomon ráng egy izom,
szemet hunyok, hogyha iszom;
az arcomat eltakarom,
ebbe fárad el a karom.
Hova megyek, sosem érek,
visszhangja szól a zenének,
ami fogad, üres terem,
ahol magam leteperem,
nincs dolgom ott, elidőzőm,
gondolkodom szelíd őszön,
elsiratok minden nyarat,
vinnyog bennem az akarat;
képzelődöm, holdat nézek,
résszé esnek az egészek.
Apám szemét sose láttam,
anyám fölött fű meg ág van,
nem rettegek, Istent félek,
maradni még mer a lélek.
Körbejárok, van egy sarok,
azt sem tudom, mit akarok.
Ami maradt, összetöröm,
mennyi bánat, mennyi öröm,
s mindazt, ami fáj ma nagyon,
ki meghallgat, arra hagyom.
