Látomás
Magamra végképp nem maradt szavam;
tükörbe nézni most már nem merek;
fejemben szél zúg, szörnyű hangja van,
s agyam befutják röggel telt erek.
Úgy képzelem, hogy lábam lógatom,
legyek ragadnak össze térdemen.
Kisírt szemekbe olvad sóhajom,
s amit nem érzek, nem kell értenem.
A fény kigyullad, arcom színtelen,
nyelvem húsába pőre kín harap.
Bolondok könnye szárad ingemen,
alszom, s a párnám hűvös síndarab.
