Dalok Albának 1. - Ősz felé |
Ha a kertnek száznyi lombja vénségükben őszek lesznek, őszbe nyúlik, hosszabbodik árnyéka a keresztnek. Ilyenkor lesz derűs minden, utcák, pajták, tetők, házak, mint egy kispap, úgy jön az est, megnő benne az alázat. Ha betakar a barna éj, ne féld soha zord homlokát, bámulj fel a sűrű égre, s indulj el a lombokon át! Néha-néha meg-megállni fáradtan is, állva-várva, fejedet a szélbe vetni, s átszédülni a halálba. |