Ég-kövek
1.
Nincs beszéd, csak örök tátogás,
horogra szül könnyű átkozás,
a mély bolya álmot hízeleg,
lék alatt ki-halva, ébredek.
Képkeretbe fonott hajnalok,
jégcsapba fagyott hőbe házalok,
hattyútalpat csókkal illetek,
aludttej taván köddé szétesek.
2.
Korsóra jár újszülött leány,
csontja gőz, perceket kihány,
kiönti szívét, agyag keszkenőt,
mázában játszom Én a felkenőt.
Görbéket old a kör, mi egyenes.
Hullámzásod vigyázd, összeess!
Szétszalad, mi már összeért,
ajkamon a rés szóba fürödni betért.
3.
Rozsdás szegek fokán baktatok,
barlangjain cseppkövet rakok,
vizel a hegy, vesét esdekel,
ólom álmain bennem ébred, kel.
Láncot von bőröm-ön karom,
ráncom öregnek csöndben átadom,
szakállam úr, űri gyűrűmön,
úját jövőre biztos kinövöm.
4.
Szent a cél, mi helytelen lebeg,
paták szegén ínba révedek,
ónos eső felfelé lehull,
háromlábú szék sörénye ki-gyúl.
Márvány már vén szikrája megáll,
egy ügyes pillantás üstököst kaszál,
eljő ki-ment, szalmám, abrakom,
négybe szelt üveg árnya ablakom.
5.
Kérem a tűt, vakcinák tövét,
móduszt hasít a csőr, lerántja övét.
Húzd, cibáld, nincs üres halmazom!
Mindben tollas a kígyó, nem haszon.
Tartsd a nyakast, akkor nem harap,
sas verseden áll, ki hattyúmba kap,
kiönt a tej, itasd fel egem,
elvem is, magam is benned elvetem.
6.
Sárkánylehelet minden gyertyaszál,
mi hómezőm tengelyébe áll,
tükör keríti pille súlyomat,
függő világom lánca könny, de hat.
Kalaplevéve pendül a hajam,
háromszögelem görbe derekam,
a patikán felfut állatom,
szárnyát sejtem tüzébe láthatom.
7.
Holló csőre metsz aranykaput,
a hídra lép a kezdet, rám nő, befut,
érme virít csilló csatakon,
alagútba Én kinyílhatom.
Penge kunkor feszít egeket,
a búzába elbújok veled,
pelyva vonja szikéink körül,
kint a császár, bár nekünk örül.
8.
Gyufát mossa száraz izgalom,
lángját rögtön magamra csapom,
a rend megül lassú éveken,
a koronákat eggyé szétszedem.
Rókafogban elrepül jövőm,
lepkeháló csonttalanul főm,
a zaklatottság csonka dobbanás,
bár serénység a Föld szívébe ás.
9.
Hátrál a menedék, hintaként hátrál,
elszáll a fészek, gólyaként elszáll,
hallgat a Hold kongó öble, hallgat,
fákat nyit a szó, lakatlan fákat.
Cseresznye virágon földre süllyedek,
mire leérek kutyafák, ebek
csonthéjam, bordám felfeszítgetik,
de csírám pereg régi reggelig.
10.
Elhasít, elhasít ezüstös szalag,
összefűz, összefűz, ha megoldottalak,
nyílik, nyílik h-arcom, angyali,
zárj el, zárj el, ha voltam, tegnapi.
Bögre tej, mit adj nekem! Fejed
hegyére felfutnak piros keresztszemek,
két karom el-, más irányba nyúl,
de engem tapint, rajtam át vonul.
11.
Kürtbe halló lehelet fehér,
tutol, hegyén gránátalma ér,
zörög benne gyermekkuncogás,
s gurul gerlepár turbékolás.
Dió csörög, erre mogyoró,
nem veszejt vesszején folyó,
ipszilont hajt tünde nyelvemen,
ingatagba nyakam lengetem.
12.
Emberré robban pontnyi magzatom,
mákszem életem virággá fagyom,
tűzhányóból éggé tévedek,
több ezerből, Egy a rengeteg,
de lásd, szirtjeim f-oktalan hagyom,
a napraforgót szemembe csalom,
és rontom-bontom a kosz-mók üstökét,
mikk-makkomból sodrom köldökét.
2018.11.23-12.06.
