A régi ugaron
„Csönd van. A dudva, a muhar,

A gaz lehúz, altat, befed

S egy kacagó szél suhan el

A nagy Ugar felett.”


/Ady Endre: A magyar ugaron/


Roppant-nyarú Magyarország,

új Csák Máték zászlai lengenek,

s a szolgahad éljenez verejtékszagú éjjelen,

s helytől-helyig ingázik a szakértelem,

megannyi magyarul beszélő szerszám

rakja serényen a díszes térköveket, téglát,

régi vonalra új síneket. Engedelmes a táj,

kéz alá hajlik, jajtalan adja magát. Látni

az útról menetoszlopaik: autópálya Magyarország.

Nyárba szállt a fesztiválipar is,

Eldorádó minden szegleten, pántlikás

vízfejek gyűrűznek szertelen, 

s úton van, s hirtelen ott terem, s zenél, 

miközben lepusztult külvárosok menetelnek 

végzetük felé, s Kispest szélén gazban áll 

egy temető a traverzek között, 

s a füstölgő géptömeg csak tülkölve özönöl. 

Szédelegve jár az őslakos proli, öreg idegenként 

lődörög a meghagyott díszletek között. 


Csak a tested van itt, és őrzött múltad még jóra andalít.


Toronydaru-Magyarország, szétvert kövek

felmart földeken, s az új mederbe préselt vizek

még engednek neked.

S a boldog kevesek, a nyegle tízezer,

Egoturisttal járja útjait, s „ez az önmegvalósításba

süppedt világ” feledi a többség gondjait. Közösségi

gondolat? Ugyan! Másra vár ma valamennyi

érzékletes kapcsolat, s napi haszonkulcsok nyitják

a jelent. Az ego jövőre tervez, hiszi, hogy holnap

is lehet itt keresni eleget, hisz „csak áru és árulás van.”

Közben a költő szóért kutat, amit értenél, de kinek is

mutathatna ő ma már más utat? Aki figyelne rá vágyó szívvel, 

s akinek homlokán talán az Isten ujja, de kinyújtott karja

új Szodoma felé mutat. Érzi belül, hogy egy út maradt,

amely az ellenkező irányba tart, s egyre keskenyebb,

szinte csak nyomnyi az ösvény, amely felfelé halad.

Szerverrendszer-Magyarország, hibrid technikák,

törmelék- Magyarország, csóró urak, langyos 

nyomorúság. Endre úr, ha újra köztünk járna itt,

ostorral verné ki az ólból a kultúra kufárait.

Mert minden hajnal elvadultan csöndes, 

az utcán nincsen árnyék, stuccolt fák közé

szorult a nap, mint egy ágrólszakadt lelenc.

„Oly korban” vergődik most a költő, hogy 

inkább suta dalt nyög, hogy megéljen, s a néma

csikó nem nyerít, díszhal csupán, amit mulatságra

tart magának a gazdasági elit.

 Csak a múlt igaz, s tegnapi csöndje

ma is átöleli lelked, mert maradnod csak azokért kell,

akik egy másik jelenben veled, s érted élték az életük,

s felmutatták az égre fénylő szívük áldozati kelyheit.


2019-07-22