Az én reverendám

hattyúkönnyből fonták,

kiszáradt tavakon,

vakon megáldották.

Telő langy az álom

üres aranykehely,

folyékony áldozat

minden férfipehely.

Királykék lazulit

érme szembogaram,

lazul itt a redő,

mosolyra hajt szavam.

Ismétlődő halmaz

lelkem pehely hava,

szellemem időtlen

havazásom maga.

Sodor a sors engem,

sivár, ha örvénylik,

úgy kerengek benne,

mint feketén a lik.

Vöröshere virág

gömbjén ezer szárnyas

kötött lepke zsongás

férfikedve nyájas.

Adom Ádám nevét,

három nyelve romban,

új jelen Nevemben

támad fel e nyomban.

2018.10.04. Szombathely