Lombon osonó bő

fuvalomból növő

nyugalom kilövell

csurom csend szárad el

mindenen.

Torkot törő ködön

köszörűt fen vén ön,

koszorút töm ború.

Valótlan háború

imámban.

Keserű kés éle

könnyeket bevésne,

vakolat örömöm

pereg, megőrlöm,

k-omló fürt.

Rám lomha láz terül,

álmom izzadva hűl,

emlék oldja szemem,

magányom, egy-szemem

már belátja.

Orromra átkötöm

vörös felhő ködöm,

fehérvérsejt-elem,

gyémánttá égetem,

ős tűz-be-tűz.

2018.10.02. Szombathely