Az első nyár nélküled
Julcsinak
És minden idő visszaszáll.
Helyben járnak az órák,
már nem sietnek sehová.
Dinnyeméz csordul az ágról,
fehér s lila áhítatban izzanak
újra az akácok, s por csillámlik
a kertben alvó lombokon.
Kinyílik a délutáni ég, s belépek
a júliusi csönd kapuján.
Téli utazások után megint
körték hullnak elénk,
s csorgó fényben áll a táj.
Megmutattál nekünk mindent Uram.
Hogyan is feledhetném el kezedet,
mely utánunk nyúlt mindig, s érzem,
hogy idebenn a régi-új nyarak,
a visszatartott emlékezet évszakai jönnek.
Mert igazak az álmok, s nem hazudnak
sohasem, s velünk vannak szüntelen,
s elvadult napjainkat fátyolozzák
nappali éjben, s éjjeli fényben ragyognak
a szívünk fölött. Nincs más kikötő,
nincsen más lélekmenedék.
2019.07.22.
