Céltalan
Halk fény babrál a paplanon,

fordulsz, behajlik térded.

Naponta ébredsz félvakon,

reszketsz, hűlt álmod félted.


Merengsz s innét az ösztönön

rongyokhoz ér a talpad.

Csészédben kortynyi lötty-öröm,

habzik, mert felkavartad.


Ingedből lóg egy cérnaszál,

tükröd homálya szépül.

Kezed zsebedhez eltalál,

tudsz majd fizetni végül.


Hallgatsz, a kulcscsomó beszél,

magad zajokba zárod.

Kint rád legyint a renyhe tél,

kísért magányos másod.


A délelőtt futószalag,

a délután csak vázlat.

Az est komor szobrot farag,

a hold átfest egy vásznat.


A csillagok, elhalt szavak,

csendjük szemedre bágyad.

A látszatok kialszanak,

s az éjbe olvad vágyad.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 29-i számában.)