I.

Kicsapódik minden virág

a Föld peremére,

mint nyugodt, fejetlen érme.

Napok óta tág

a Hold s sietnem

úgy kell itt legbelül,

mint ki rajtad,

ahogy te akartad,

szétterül.

Elszomorodnak a szirmok,

döngölődő levegőt önt

megannyi méhe

súlytalan lépte,

s minden fehér

halotti leplen

elold a lét,

ahogy a virág

szárnyain,

mint gally, törött ág

hantokra peregtem.

Hallom, ahogy becéz, sirat

verset űzve írat

a zarándok szorgalom,

s szívem e párzásban,

mint enyhülő fényű lázban

elvirágoztatom.

Egy csók bizsergése,

két ajak óriás rése

e mézes-mázas

ruhátlan, lázas

közös-ülés,

a Földhöz nehezül a szellem és a kéz.

Szól minden nyelvmasszírozás,

miképp a táruló bokréta,

akár számos-számtalan mennyei kréta

rajzik, rajzol, porba ráz.

Minden kölcsönkapott szavam váz

e testesülésben

s feloldódom e ponton,

mint jelen

a megértésben.

Sosem volt semmim,

de kibontom mindenem,

s minden nem nemes, bár nemtelen,

tagadhatatlan, ekképp a rím

a szavakban, mi megterem.

Ó bíbelődj velem

asszonyi emlegető!

Bűbájom rád bízom,

bibémmel veled hízom,

te kozmoszi flóra,

te halva éltető,

s az égi kaptárba

az összefonódás,

mint szívhez ez óra

beárad.

Pásztáz, mi fűz,

e szűz tűz

száz szálat

egybeűz,

a régi vadászat

gyűrűz

s megfoganok,

mint vad ázat.

Égő dalcsokor

apró hártyákon

pengve bomol

ez időbe.

Kiárad

az orrodon

épülő ódon

várad.

Illat oszlopai

bensőmbe kötnek.

Anyagtalan csarnok

csodás lábai!

Belém tapos a tavasz,

így elgondolhatom,

hogy ez több mint az atom,

mert eggyé virágozhatom,

mint gyönge, de régi malaszt,

s vissza a Nőbe kötök.

2019.03.22. Badacsonytomaj

II

Dobban az asszonyi oltár,
hangszalag kötteti fülhöz,
lég szövetét köti száz
repülő szárny s béke virágoz.
Rendre a Nap meg a
Hajnalcsillaga pírba kel és tükröst
tartok az égre meredt szemem
árján s vérzek e hóba.
Olvadt szűz pora nyögve
virágzik, fürdök az árban.
Mossa a hullám zöldünk,
magzati pózt kifeszítőt
s habzik e kelyhén összes
anyának hasfalu kútja.
Forr gyerek áram, sok
születés gagyogása súg, döng.
Dobban a hártyás, ős füle
égnek, dörren a zápor,
csöppen, lányt vizel éppen a
vérrel, sarlaja fullánk.
Ontsd szuronyod ki te
dolgos, vérbő lándzsa e toll is
s hadd hatolok be a csöndhöz
pántlika léptü bogárraj!
Méz zivatar zizegése a
hatszögü tér foganás: Hass!
Földi arany vonalaknak lágy
ágy metszetü pontja:
Napterü éter. Bonts hát
egy-ügyü ajkat az égre!
Szentkoronát szül az
asszony: nyitva A-(méh)-kasa könyve.
Lám kifehérlik a kígyó, ős
két oszlopa egynek,
bár nincs, zúg e világban,
téridejébe növekszik,
ismeretem szaporázzák,szívem
nyíl egyenes mint, a
méh a virághoz. Hallom
bölcs-ő Nő, aki ring-ló
szilva. Fehér pata nyargal,
kengyele szemvizü könnyem,
sok pici mandula magva e
fűzér, benne imával.
Nézd palotám, ez a lép-ted,
lét szövedék ige húrja!
Hét mezejében, e méhben
mézes, éber az álom.
Magzati öldalom értem, v-Én
a-ki-hordom a Szívet!

2019.03.23.-09.13. Badacsonytomaj