Julcsinak

Pillanatokban
pillanatok égnek,
újra
és újra a teljes élet, melyet
veled
éltem. Szétnézek most
az
éledő kertben, s kezed nyomát
látom
az időtlen égen. Érint a szél,
mintha
vállam dőlne hátra,
s
mögöttem állsz, mint régen:
szívverésed
a hátamon érzem.
Ó
az a nagy szív! Nagyobb volt
mindenkiénél,
s ezerszer jobban
érzett,
szeretett, sajgott, féltett.
Hogy
szerettél az kegyelem volt,
és nem
érdem. Ha majd egyszer
újra
érzem, akkor tudni fogom,
hogy
megint élek, s csendesen
dőlök hátra a szívedig a szélben.

Pillanatokban
pillanatok égnek,
újra
és újra a teljes élet, melyet
mindig is veled éltem. Az idő
szállhat,
a kereszteződéseknél
megállhat,
várhat is, míg a lámpa
újra
zöldre vált. Nékünk ez már
nem
árthat, másnak való e század,
mely
szabványosított poklába tart.

2019-03-09