"PUSZTULJUNK, HA A
TÖBBIEK IS, BELENYUGSZIK A FAJTÁNK

ABBA, AMIT KÖZÖSEN OSZT KI
AZ ÉGI PARANCS.

SŐT, HA MAGUNK, HUNNOK
VEZEKELHETNÉNK A VILÁGÉRT,

LENNÉNK MEGVÁLTÓD, BŰN FIA,
EMBERISÉG!"

~Janus Pannonius: Az Árvíz
(1468)

Ezekkel a szavakkal jelöli
ki a látnoki humanista, ámbár magyar költőnk a magyarság vállalt sorsát és
küldetését a nemzetek sorában.

Tisztelt Ünneplő Emberek,
reményeim szerint Magyar Szívek! A badacsonytomaji fiatalok fóruma nevében
ragadom meg a szót, az igét, abból is a magyart, melyet Sir John Bowring, angol
költő, műfordító az 1830-as évekbe így jellemez: „A
magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti,
isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét” (Poetry of Magyar) Ezt nem
az iskolában mondták el nekem, ahogy mindazt, amiről beszélni fogok, a magam
útján járva ismertem meg, abban a szellemben, amit Szőke Lajos radiesztéta
szavaival élve így ismertetnék: „MAGYAR vagyok tehát, hogy Lelkemben szabadon
megkezdjem a HON-visszafoglalást.”

Ez
a Hon egyszerre földi és égi hazám is, melyhez a helyes, alázatos, békés, de
valós egyéni és nemzeti önismeret vezet. Bakos Attila, indológus,
magyarságkutató így fogalmaz a magyar küldetéstudatról: „Magyarnak lenni
cselekvő részvétet jelenet a test börtönébe zárt lélek iránt.” Hogy mindezt 23
évesen, mire alapozva merem kijelenteni egy nemzeti ünnepen, arra legyen válasz
minden további szavam és a szavaimban remélhetőleg megelevenedő odaadó,
tiszteletteljes alázat.

Ha vesszük a fáradságot és
elolvassuk (mondjuk TV vagy facebook vag üres sorozatok helyett) középkori
krónikáinkat, vagy elolvassuk azokat a külföldi forrásokat, melyeket, mondjuk
Kiszely István, antropológus professzor összegyűjtött két, kétkötetes
munkájában, és ennek kapcsán régészeti, művészettörténeti, nyelvi, zenei stb.
kutatásokat és forrásokat vizsgálunk egészséges lélekkel és ítélőképességgel,
akkor feltehetjük a kérdést magunknak, ahogy én is tettem. Őseinek évszázadokon
keresztül identitászavarban nőttek fel, és a róluk tudósító külföldi utazók és
történetírók is, hogy nem tudták azt, amit mi ma tanulunk nyelvünkről,
eredetéről, őshazánkról származásunkról, összelopkodott műveltségünkről és
barbár, civilizálatlan, pogány mivoltunkról? Válaszunkat az 1848-as és
reformkori események kapcsán is érdekes tényekkel gazdagíthatjuk.

A magyar történelemhamisítás
intézményesített kezdetei a forradalom és szabadságharc leverése után osztrák
megbízottakkal és nemzetközi szabadkőműves érdekek által megindítva indultak
meg. Az -48-as eseménysor állatorvosi lova lehet az ember 2 alapvető és
kizárólagos magatartásformája tekintetében. E két alapvető magatartásforma: a
másikért való lét és a másikból való lét. Pap Gábor, művészettörténész és
nyelvész kutatásai az egyetemes emberi műveltség művészetében mindenhol
kimutatta e kettő valamelyikét az adott összefüggésrendszerből és a magyar
népművészet és az azzal egyenes ági rokon őstörténeti leletek határozott
hordozói a másikért való lét magatartásformájának és lelki minőségének.
Gondoljunk csak népmeséink legkisebb fiújára, aki egyetlen falat kenyerét is
odaadja az egérnek, rókának, koldusnak, aki később a harmónia, a királyság, a
férfi-női szerelem szentségének helyreállítását segíti, hogy egy nagyon
egyszerű példával éljek. A másikból való lét, a Mártrix c, film Smith
ügynökének szavaival élve: a vírus nevű organizmus jegyeit képviselő ember,
jellemtelenség és érdek húzódik e történelmi szövevény máig élő tragédiája
mögött, mely Földanyánkat és a rajta élő testvér lényeket is mind föléli.

Ma, 2020-ban 100 éves
Trianon, a Magyar nemzet ellen elkövetett nemzetgyilkossági kísérlet, melynek
előkészületei szintén a reformkortól a kiegyezésig tartó időszakban
gyökereznek, mely a történelmi élősködő, a civilizáció, a teremtés rendjébe
beilleszkedni nem hajlandó emberi-embertelen elem kísérlete a gazdatest, jelen
esetben a Magyar küldetéstudatú nemzet keresztre feszítésére. A feltámadás, a
magasabb rendű valóság létének bizonyossága fel sem merül a tanítás tagadóinak,
a magyarságban átalakuló nemzeti szintre emelkedni képes megváltói
szerepkörnek.

Széchenyi István, már ebben
az időben látta ennek rémét, mikor Hunnia c. könyvét megírta, de 1834-ben
mégsem adja ki. Ebben a már akkor meglátta a Szent Korona országainak
egységének bomlasztó erőit, melyeket az ellenünk meghatározott céllal szított
nemzetiségiek irredenta mozgalmai jelentettek. A legnagyobb tragédia ebben, az,
hogy a magyartalaníts intézményesített központja, a legnagyobb magyar máig
tisztázatlan halála utána, az az akadémia lett, melyet 1 évi jövedelméből a
magyar nyelv művelésére és ápolására alapított, pontosan ezt az örökséget
kihasználva fertőzték nemzetünk emlékezetét, őstörténetét, nyelvét a tudomány
politikailag és ideológiailag bitorolt trónusáról.

Az az ember, aki nincs
tisztába múltjával, emlékezete elveszik, gyökértelenül lebeg a világba, önmagát
és a külvilág mivoltát nem ismerve. Ez a pszichózis az óta megfertőzve, nemzeti
kollektív tudattalanunkig ivódott, és hamis identitással állunk most ma itt,
azokat az embereket, azt a még élő Magyar nemzetet tisztelve, akik ennek
megakadályozásán fáradoztak. Mondjuk, hogy Kossuth, de nem tudjuk, hogy Kossuth
hogyan s valójában mitől mentette meg a magyarságot! Attól, hogy a máig
szélsőséges eszméket valló és gyakorló szabadkőműves Rothschild családhoz is
tartozó, nemzetközi pénzkartell érdekeltségében lévő, magánkézben álló Osztrák
Nemzeti Bank bocsásson ki pénzt hitelre Magyarországnak, így hosszú távon
adósrabszolgává téve azt a nemzetet, akinek a Birodalom osztrák felébe áramlott
ki az a tiszta arany- és ezüstérc fedezet az önfenntartásra máig képes
Kárpát-medencéből, amiből fedezve pénzük, nekünk „kölcsön” adtak volna. Így
máris világosabb a 12 pontban a Nemzeti Bankot! viselő követelés háttere.

Kölcsey Ferenc Himnusza
előtt, nemzetünk szívében más szavak lebegtek: A Boldogasszony Anyánk énekünk
igéi. Ezt énekelték a Rákóczi-szabadságharc hazafia és ezt éneklik mai napig
csángó- és székelyföldön, úgy, hogy az orrunk alatt, egymást nézegetve,
szégyenlősen, vagy zavarunkban inkább nem énekelve látható, és sajnos nem
hallható maga-nem-tartásunk piromkodásra igazán ennek tudatában ad okot.
Kölcsey Himnuszában olvassuk azt a sort: „Általad nyert szép hazát, Bendegúznak
vére..” De ki az a Bendegúz? Ha a kereső lélek ismét kérdez, megadatik a válasz:
Atilla királyunk apja, annak az Atillának, aki Raffaello festménye
példázatában, megállt Róma falai előtt, és a kép tanúsága szerint, egyedül ő
volt képes felfogni az ég akaratát, és az ingyen-kegyelmet gyakorolni, mely
ismét a másikért való lét sajátos vonása. Úgy tűnik, Kölcsey sem tudta, kik is
vagyunk és délibábos képekbe, ráadásul amúgy is barbár „ősébe” kapaszkodott,
hisz láttuk az Egy éjszaka a múzeumban c. filmet, mely megmutatja Atilla igazi
dilettáns, ősemberi, barbár mivoltát. Remélem, érezzük az maró iróniát, melyre
csakis a helyzet súlyossága ad okot.

Kölcsey nem csak őseivel
volt tisztában, hanem a magyar közjog akkor példátlan aktualitásával és
másoknak teljesen érthetetlen misztériumával, amikor is így beszél nemzetünk
Szent Koronájáról: "Szentnek nevezik a koronát, mert a legszentebbnek
gondolatát köték hozzája: gondolatát a szabad nemzet egy testbe foglalásának,
gondolatát az egyesült néperőnek, mely ne csak idegen bitorló, de egyes honfiak
féktelensége s hatalomvágya ellen is bonthatatlan gátat emeljen."

Azaz egy olyan Isten adta,
Mária-Boldogasszony fején lévő örök egység és önvédő hatalom, mely meggátol
minden nemű nemzeti és önkényúri machiavellista, római mintájú, élősködő
hatalmat gyakorolni ebben a megszentelt egységben. Ennek a szellemisége itatja
át történelmi alkotmányunkat, és ennek köszönhetően volt életképes abban a
helyzetben a magyar nemzet Mátyás királyunk halála utáni keresztútjárás
lépteiben.

Órákat tudnék beszélni
szavaim alapos megalapozása érdekében, de inkább népmeséink üzenetére
hivatkozom: Aki nem hiszi, járjon utána! Így e helyzethez alkalmazkodva, most
is magyarságom egyik kincsét veszem elő: nemzetem nevének bölcsességét. Magyar,
magar, mag-úr. Magokat adok át, melyekben szellemi, lelki élet lakozik, abban
bízva, hogy az előttem álló szívekben lévő magyar ősöket hordó vér ezeket
befogadja, és immár Lélekben, Önvalójukra találva sarjad ki Önökben az
emberség, amit évezredek tanítása Lelki Nemzetté összefonódva von össze. Félre
értés ne essék, nem arról van szó, hogy a magyar makulátlan, hibátlan példány,
hanem arról, hogy műveltsége, lelkülete, őseinek bizonyos tettei, nyelve
tanítása alkalmas arra, hogy belőle az Új Ember nőhessen fel, nem a többi
rovására, hanem csakis értük! Ezeket mind megértve és élve, ámbár bűneit,
hibáit nehézségeit (de nem csak azokat, és nem hamisan tákoltakat!) bevallva,
ezeken felülemelkedve találja meg az utat, az Új Földhöz, a megbékélt, teremtő
életminőséghez.

Fiatal vagyok, de egy olyan
sarj, melyet nemzedékek magas rendű tanítása, ősi, szívós, állhatatos, önvédő
ereje és az nagybetűs Igazság felé folyton törekvő indítatás itat át egy
célért. Hogy Lelkem egyszer felnőve, ebből a magból kisarjadó Életfa lehessen,
egy Égig érő fa, melyen utódaim felkapaszkodva, koronájában egy megszentelt,
Égi Honba érvén, és a Földre tekintve, a Kárpát-medencét és a benne élő Magyar
Lelkek test-vér-is-égét lássák, akik a teremtett világ jobbításán munkálkodnak.

Tavasz van, testem ifjú,
időm, ha megadatik, még elég, így tehát Petőfi szent szavait batyumból, mint
életfák, virágzó keresztfák magjait adom át, kedves Magyar Test-vérek:

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek

Az emberiségért valamit!

Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e

Nemes láng, amely ugy hevit.

Láng van szivemben, égbül-eredt
láng,

Fölforraló minden csepp vért;

Minden sziv-ütésem egy imádság

A világ boldogságaért.

Oh vajha nemcsak üres
beszéddel,

De tettel mondhatnám el ezt!

Legyen bár tettemért a díj egy

Uj Golgotán egy új kereszt!

Meghalni az emberiség javáért,

Mily boldog, milyen szép halál!

Szebb s boldogitóbb egy hasztalan élet

Minden kéjmámorainál.

Mondd, sors, oh mondd ki, hogy
így halok meg,

Ily szentül!... s én elkészitem

Saját kezemmel azon keresztfát,

Amelyre fölfeszíttetem.

Tisztelettel és áldással,
köszönöm a meghallgatást a BFF-nevében!

 2020.03.04.