Az őr aludt,
magamra én vigyáztam,
futottam volna, nem
leltem szavam.
Kiütközött, hogy
számtalan hibám van,
maradtam így, betűk
közt hasztalan.

Mélyebbre ástam,
várt megannyi emlék;
ablak takarta még a
holnapot,
és az zavart,
akárhová is mennék,
már nincsenek, kik
tegnap voltak ott.

Szétszórt jelek dús
halma gyűlt köröttem,
szememre hullt a
csendből szőtt jelen.
A rács vasára
hurkokat kötöttem,
s ha felriadtam,
sírtam könnytelen.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 29-i számában.)