Arckönyv

Az utcasarkon oszlopok beszéltek,
betűk mögé szorult az értelem,
s hol összefolytak gerlék hagyta léptek,
nyálas hősök születtek vértelen.


Három zenész papolt egy zug-lebujban,
egy lélekgyógyász népdalt énekelt,
s pár nemtelen hamis jelekbe bújtan
a földre hányt egy égszínkék lepelt.


Odébb kilóra adtak angyalszárnyat,
az mérlegelt, ki semmit sem tanult.
Egy tábla így szólt: itt a tapsra várhat,
s ingott a légből tákolt deszkapult.


Telt keblű nimfa fürgén hajtott térdet,
zsinór takart el minden fércnyomot.
Egy fűbenalvó bámult, mit sem értett,
lehunyt szemére ködlő fényt lopott.


Díszes dobozba cédulák kerültek,
epéset köptek mindkét oldalon.
Szemétben érlelt, félig rágott sültek
kérgébe vájt mohón a szorgalom.


Egy könyvelő egérke hangot számolt,
új írnokok kergettek ihletet;
s mert számos bűnből más se lett, csupán folt,
a többség hitte, bármit megtehet.