Az emberek előbb-utóbb
itt is megszokják majd, hogyha minden nap bejön. Ez jutott eszébe, amikor a
pénztárosnő csodálkozó tekintetét érezte magán. Igen, ő már megszokta ezt.
Feltűnő jelenség. Száznegyvenhat magas, púpos. Huszonnégy éves, de legalább
harmincötnek látszik.

A púp öregít, ezt már
tizenhét éves korában megállapította. Az emberek megszokták nézni, lám ez a
pénztárosnő is a lehető leglassabban adja vissza a visszajárót, hogy nyugodtan
szemügyre vehesse. A pultnál ugyanígy lesz. Mindenütt így van.

Tizenkét óra a kocsma
szinte üres, csak a törzsvendégek iszogatnak. Miután megkapja, a féldecijét a
sarokba húzódik, mintha ott kevesebben látnák. Idegen helyeken mindig így tesz,
pedig a tekintetek ide is követik. Legalább tizenöt percbe telik, amíg
visszaáll a megjelenése előtti állapot. Nem tart sokáig, újabb vendégek, újabb
tekintetek. Ezek az első betérések a legnehezebbek.

Önszántából sohasem
cserélt volna kocsmát, de amibe eddig járt átalakítják, önkiszolgáló éttermet csinálnak
belőle. Egy hétig nem ment sehová, de már hiányzott neki ez a zsongás. Az
otthoni csönd mintha késsekkel szurkálta volna. Ami másnak felüdülés, az neki
kibírhatatlan. A gyerekkora is más volt, mint a többi egészséges gyereké. A
rokkantak gyerekkora mindig más, rosszabb, ez nem újság.

Vannak pillanatok, amikor
a rokkantak igazságtalanok. Támadnak, úgy ahogy ő tette. Hány éves is volt,
tizenkettő, mikor szemébe mondta az anyjának:"Minek szültél meg? ".
Megbánta, igazságtalan volt, de a tényekbe nehéz beletörődni. Ő már
belenyugodott. Elfogadott mindent. Néha úgy él, hogy csak van. Önszántából
sohasem ismerkedik, hagyja, hogy szánják, esetleg szeressék. Anyagi gondjai
nincsenek. Szülei meghaltak, s amit ráhagytak az több mint elég.

Volt szerelmes is, de a
rokkantak az első csalódás után már nem keresik a szerelmet. Két lehetőség
kínálkozik, vagy megszeretik őket, vagy magányosak maradnak. Sokat olvas, az
egész magyar irodalom a kis ujjában van. Mégis nyugdíjas, rokkant nyugdíjas,
nem is vágyik többre. Magyarországon kevés a rokkant költő, de ez így
túl relatív. Minden rokkant: költő, mert csak így bír élni.

Ez igaz, csak a definíció
hiányzik. Ki a költő? Aki rokkant, megszokta a magányt, ha verseket ír, ritkán
mutogatja.

Az órájára néz, majd lehúzza
a féldecijét és haza indul. A buszon egy gyerek átadja neki a helyét. Éppen
visszafordulna, hogy megköszönje, amikor meglátja, hogy aki átadta a helyét az
olyan tizenkét éves forma és púpos.

1983