Május 7. - Berzsenyi Dániel születésnapja |
1776. május 7-én született a Vas vármegyei Egyházashetyén Berzsenyi Dániel, akire ezúttal ódái közül a legvulkanikusabb hatásúval és legidőszerűbb tanításúval emlékezünk, meghatározva helyét irodalmunkban.
A MAGYAROKHOZ Romlásnak indult hajdan erős magyar! Nyolc századoknak vérzivatarja közt Elszórja, hidd el, mostani veszni tért Nem ronthatott el tégedet egykoron Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő Mert régi erkölcs, spártai férfikar Most lassu méreg, lassú halál emészt. S egy gyenge széltől földre teríttetik! Mi a magyar most? – Rút sybaríta váz. Eldődeinknek bajnoki köntösét Oh! más magyar kar mennyköve villogott Más néppel ontott bajnoki vért hazánk De jaj! csak így jár minden az ég alatt! Felforgat a nagy századok érckeze Berzsenyi ódájának helye irodalmunkban A tizennyolcadik századvégi, tizenkilencedik század eleji vulkanikus nemzeti ébredés lírai testamentumai közül nem az egyetlen Berzsenyi – és 1810 között írt – iménti, alkaioszi strófákból felépülő ódája: előtte már a székely jezsuita költő-tanár Baróti Szabó Dávid (1739-1819) kísértetiesen hasonlósággal fejezte ki allegóriájában (Egy ledőlt diófához, 1790) a magyarság öneszmélésének hiánya miatti elemi fájdalmat: Mely, magas égnek szegezett fejeddel, Elszakad testes derekad tövétől, Sorvadó kebled csecsemős gyümölcsit Annyi szélvészen diadalt-nyerett fa! Senkinek kárán nem örült: sokaknak Ah! minek kérdem? szemeimbe tűnnek Ím egész bélig gyökered kirágták Átkozott vendég! viperák szülötti! Amiben székely elődéhez képest új, nemzetkarakterológiai gondolkodásmódja ókori példákkal kiegészült kifejtése: eszerint a magyarság erkölcsi-biológiai fogalom, következésképpen a kettő többnyire együttes romlása ássa meg a birodalmak – mint a régmúltban Ilion (azaz Trója), Karthágó, Babilon, Róma – sírját, vagyis ezzel egyértelműen elutasítja a már saját korában is térhódító, a kozmopolitizmussal jegyben járó kollektivizmus előidézte mentális nemzetromlást, akárcsak utódai közül Kölcsey Ferenc (Zrínyi dala, Zrínyi második éneke), Arany János (Kozmopolita költészet) és nem utolsósorban Madách Imre (a Tragédia londoni és falanszteri színében). (ifj. Tompó László) |