A százhuszadik év

Barátaimnak
„Kisfiam, csak az első száz év nehéz,
utána már sokkal könnyebb lesz."
 /A nagymama gondolataiból/


 
Most,
amikor a Gondviselésre bízattunk,

hogy
kezdene velünk valami épet végre,

s
lassan tisztába jövünk a szavak jelentésével,

érezve
mélységes mélyüket, és oly erővel hallgatjuk el

őket,
s  érjük be kevesebbel, ahogyan az
igazság ránk eső

része
morzsolódik a földre a puszta lét igája elé.



Amikor
a tisztes, ősz hajú nénék és apókák is az utcára

kerülnek,
s könnyedén odavetett félmondatok között

bukdácsol
a tönkrevert lélek, míg végleg ködbe fullad

s
elenyészik a november, amikor ellepnek minket a gépek,

s
nem akarnak kitisztulni a képek, amikor árnyat lopnak

a
fénybe, s velünk játszanak kisded játékokat, láncra verve

a
hajnal kutyáit, s kihajóznak a zátonyok is az éjszakák

tenger-magányába,
ahol a gyűrt szélű habok fordulnak délnek.


Amikor
tiszta bizonytalanság költözik beléd, s nagy rendeket vág

a
kaszaél, s elhullik mind, ki még ölelésre várt, és tétova csöndek

mélyén
kóborol az ég, szépségét széthordja minden 
koldusivadék,

és amikor
a hadra éhes, rekedt torkú vándorok az úton érnek,

s
kivirágzik kezedben a  türelem rózsaága,
s felmagasodik

a
pillanat benned, s hirtelen emlékezel, hogy mennyire szerettek,

s végre
otthonra leltél, mikor testesedő vágyad átváltozott szeretetté,

és
a tiszta, védtelen évek zálogaként tiéd maradt az ígéret: ne félj!


2020-11-29