Szellemnyomor
Üres gödörben szétdobált zajok,

tömény homályba mártott indulat.

Füledbe súgok, képzelődj, csalok,

te is lehetsz, a vers, akit mutat.


A nagy szavak pihegnek ujjamon,

sorok közül, ma egy se fárad el;

s ha arra vágysz, lelked feldúlhatom,

hallgasd, s az én a mélyben párra lel.


Ott kezdem ezt, hol hitted, vége lett,

a semmi sokszor mindent eltakar.

Lámpád leszek, megértsd a lényeget,

bízhatsz, feledni nem fogsz egyhamar.


Nem titkolom, kivel temetkezem;

kabátzsebembe, gazdag hála hull.

Csodát hiszel, ha meg-megráng kezem,

s velem felelsz bajodra válaszul.