Foltokká égett ránk a múlt,
kihűlt esték csöndje bántott.
Szemed hazudni megtanult,
elfújt minden gyönge lángot.

Szavak mögé félve bújtál,
hallgatásod súlya védett.
Nem vártál a keresztútnál,
írtad, lelkem  nyugta
végett.

Kezet mostál, megfürödtél,
új ruhádat szépre varrtad.
S most hol fák közt szél dülöngél,
másik parton sebzed talpad.